Lilla válaszol a sérelmekre
2010.04.13. 16:59
Na ide figyeljetek ti mocskos perszónák. Nem elég, hogy elvettétek a fijamat, de még engem is gyaláztok ország-világ előtt? Ehez már pofa kell, de nektek az van, vastag bőr a képeteken. Lefizettétek a gyámhatóságot, hogy vegyék el a gyermekem, mer irígyek vótatok rám, mer engem is szeretett Áttilá és nekem csinálta az első szülött fijút. Még anyakönyvi kivonatot is csináltattatok a saját nevetekkel(egyébként Arahasamnak nem volt, mert pénzért akarták engedélyeztetni a nevét,mivel idegen nyelven van). Keseredjetek meg mind a ketten!!!!
Jó nem tagadom tényleg kurva vagyok, ez a munkám. Áttilá is felkeresett, hogy szolgáltassak neki, de belémszeretett. Hozzám költözött a sorra a putriba, szegény ányám miatta költözött el, hogy elférjünk. Augusztus 29-én megszültem a csodálatos Arahasamot. Ájjj micsoda inmunrendszere van annak a gyereknek, tisztára mint Kárcsynak meg nekem. Szép kis fekete gyerek volt már csecsemőkorába is, nem olyan sápadt mint Áttilá. 1 éves koráig teljesen normálisan nevelkedett. Egészen hamar elkezdett járni és beszélni. Rendszeresen táplálkozott, és normális, korának megfelelő volt a súlya (jelenleg 2 és fél évesen 76 kiló).
Mindig is volt rá pénzem, hogy neveljem a gyermekem csak az a két pofátlan ringyó tönkre akart tenni, és innen üzenem nékik, hogy gratulálok mert sikerült az aljas tervük. Pont akkor vették el tőlem a gyermeket mikor már egy kicsit kezdtem egyenesbe jönni. Emullal akkoriban terveztük az összeköltözést az új házunkba, ami mára már meg is valósult. Igaz még dolgozok, de már csak kedvtelésből nem a muszájság visz rá, mint azokban az időkben.
Próbáltam tartani a kapcsolatot a fiammal, de nem tudtam, mert a jelenlegi lakhelyére egyáltalán nem tudtam bejutni, mivel a cigányokra idomított pitt bull kutyák majdnem halálra marcangoltak (reggelente Fruzsina is felügyelet mellett tud csak kijönni a házból). Az iskolában már ha a fiamra nézek, akkor is nekem ugrik az a két ribi. Néha titokban telefonon és interneten beszélgetünk pár szót, mikor Azok nem hallják.
Az a cihiáteres dolog meg télleg nem igaz, csak azért vitték el a fijamat h ne emlékezzen rám, teljesen kiterpuáltatni akartak az eszéből, de egy fiú az anyját nem feledi soha. Egyépként teljesen elrontották azt a gyermeket (szegény egyetlen fiam), mert olyan kis visszahúzódó lett, egyetlen barátja a saját féltestvére. Valamint súlyproblémákkal küzd a kis Arahasam. Áttilá mán pedig nem olyan hülye mint az a két asszony,oszt még is engedi, hogy tömjék azzal a tőtöttkáposztával, amire egyépként allergiás.
Azt már nem is mondom, hogy drága anyám és én is a tragédia áldozatai lettünk egészségileg. Ányunák azóta magas a vérnyomása, én terhes lettem de elvesztettem a fejlődő virágszálamat a kis Szomnakajt. Lelkileg teljesen és idegrendszerileg is tönkre vagyok menve.
REmélem egyszer visszakapom a fiamat, ha kell ölök is érte!!!!!!!!!!
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.