Először is azzal kezdeném, h ami az előzőekben elhangzott/íródott az a másik fél oldaláról mutatja be a tényállást tehát nem hiteles, ami most következik az az.

Kezdjük a kulcsfigurával, aki köré ez az egész életkép épül.

Főhősünket nevezzük csak Attilának.Külsőjét tekintve egy elragadó férfi, magas, nem karácsonyfadísz, és akkora...nah mind1 itt még nem tartunk. Ez az Attila igazából jelen nem mindig van a beszélgetések, veszekdések idején, de gyakorlatilag róla és az ő már-már személyi kultuszáról szól. Ez a férfi igazán intelligens, tanárember.

Az ő egyik felesége, a Heni nagysasszony, igazán tiszteletre méltó, feleség és családanya, erő felett dolgozik, a családjáért és látja is el azt. Egy férje és egy felesége van, és ezzel elis érkeztünk a harmadik kulcsfigurához aki nem más mint Fruzsina nagysasszony:

Ez a hölgy is felettéb rendes asszony, segít akin tud, mindent megtesz a gyermekeiért mégha nem is mind az ő méhéből fakadt, mindet sajátjaként szereti, de ez elmondható a feleségéről a fent említett Heniről, ők ketten hamarosan 2 éve házasok és egy leánygyermek boldog édesanyjai.

 A negatívum ebbe a csodás családi idillbe aki belerondít az Lilla, aki Attila egy régi tévedése pusztán, azért van még mindig körünkben mert ő adott életet a nagysasszonyok kicsi szerelmének a drága Arahasamnak, de erről később. Ez a Lilla nem titok egy kurva, egy kis faluban 9 évesen kezdte ezt a "szakmát"

Több mellékszereplő is felmerül, őket közben mindig ismertetem.

 

Szólnék pár szót a történet kezdetéről, hogy hogyan is keseríti meg ez a Lilla egy boldog, kiegyensúlyozott család életét. Minden akkor kezdődött amikor Attila a válása után igényt tartott Lilla szolgáltatásaira, csakhogy időközben Attila némi szimpátiát érzett az asszony iránt, és kéztetést arra h szégyenletes és egyáltalán nem egészséges környezetéből kiszakítsa és jó írányba terelje, mert ez a nő egy ablaktalan "házban" élt/ él a mai napig.Attila naivságát és bizonyos fokú szeretetét kihasználta ez a céda, és mivel nem védekezett megfogant méhében egy kis angyal az attila gyermeke.A drága attila, jóságát kimutatandó beköltöztette ezt az asszonyt az újípítísű társaslakásba, de puritán lelkének ez nem felelt meg, túl tiszta, túl fényes, rendezett volt neki, és nem mellékes hogy a kuncsaftjait sem tudta fogadni mivel zöme a sorról való. Ezért nagy csinadrattával, elköltözött onann, hálát sem mutatva attila jóakaratával szemben. A gyermeknek életet adott, akit fertelmes körülmények között nevelt. Attila a csalódás után egyedül maradt, de akadt  vigasztalója, fruzsina személyében aki ápolta szerette a férfit, a szüzességét is neki adta. Pár hónapnyi boldog romantikus kapcsolat után Heni is bekerült attila szívébe, és hárman folytatták életüket, ezután boldogságban egybekeltek, mindenki mindenkivel, attila-henivel és fruzsival, fruzsi-attilával és hennivel henni is attilával és fruzsival. Ekkor költöztek össze egy nem túl nagy házba a nagyerdőn. Itt még csak alig laktak páran: Heni, attila, fruzsina, ákos aki útközben csatlakozott és egy leánygyermekkel adományozza meg a későbbiekben fruzsinát, katika fruzsina első felesége, nekik a két gyermekük, henrietta öt gyermeke pétertől. Ez a már elev szép és népes család fog a késsőbiekben gyarapodni. Mikor a két asszony tudomást szerez attila első szülött fijáról, a már említett arahasamról, felkeresik otthonában lillát h segítségüket felajánlják, de rettenetes körülményekkel szembesülnek, a gyermek szurtosan kuporog a földön egy darab kenyérrel a kis piszkos kezében, anyja a kert végében lévő latrinából lép ki szinte meztelenül, a két tisztességes asszony megbotránkotik, de nem ítél előre, hiszen a fruzsina asszony ereiben is csörgedezik némi roma vér. Amikor lilla ferde szemmel nézve fogadja őket nem is gondolják h micsoda csetepatét képes elindítani egy tudtalan asszony. A házának nevezett lyukba invitálja őket ahol csak egy asztal, dikó és egy szekrény van, mikor a két jóravaló asszony lillát arra kérik h fogadja el a segítségüket, és változtasson életkörülményin az ordítva, szidkozódva zavarja ki őket, azzal h elvették tőle attilát és h neki így jó. A nagysasszonyok szomorúan, könnyre fakadva mennek haza, szemük előtt szinte még mindig látják a szerebcsétlen gyermeket aki annyira sovány.Hazaérve férjüknek elmondják a történetet, és a férfi szörnyű haragra gerjed, h az ő magjának gyümölcsét így neveli az a céda. Úgy döntenek hogy a gyámhatóság segítségét kérik, mikor kivolnult a szerv felmérni a körülményeket, a nagysasszonyokkal eggyütt, lillát a dikón találták egy férfival,a kéj pillanataiban, a gyermeket pedig a szekrényben, halálravált arccal, egyértelmű h végignézte az anyja tettét, valószínűleg nem is először.A gyámahtóság a gyermek édesapjára helyezte a teljes gyámságot, visszavonhatatlanul. A gyermek lelki sérülten, soványan, szeretetéhesen kerül a nagysasszonyék oltalma alá. Inenntől kezdődnek a mindennapos viták, verekedések. Lilla kifordul önmagából, a gyermekét követeli, és a nagysasszonyokat hibáztatja, pedig a szíve mélyén ő is tudja h ő tehet róla. Lilla egy rövid idegösszeroppanás után, összeköltözik egy kuncsaftjával, Emullal, aki a zsibogón árul lopott holmikat 1200 ért. És itt említeném Lilla első fréjét, jakabot aki azóta is börtönben ül lilla kétes ügyletei és lopásai, pitiáner csalásai miatt, ugyanis a férfi puszta szerelemből mindent magára vállallt azt a cédát mentendő.A gyermek a viszonlagos jólétben a purti után szépen fejlődni kezd, a nagysasszonyok cihiáterhez járatják a rossz álmai miatt. Ezt a változást nem képes elfogadni lilla, de nem is igazán ezt hanem a saját kisiklott életét, ami még mindig rendbehozahtó lenne csak akarnia kellene. Ez az alap történet, ezek után jönnek a további szereplők, és a kisebb események :D

 

 

 

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://lilike.blog.hu/api/trackback/id/tr461908429

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása