A kezdet-az ellenség
2010.04.07. 20:56
Itt van kérem szépen a folytatás. A másik család bemutatása nem lesz egyszerű, de megpróbálom dióhéjban. Bevallom magam sem tudom már, hogy ki kinek a gyereke és ezért nem is fogom említeni az összest.
Elsőként a vezérhímet említeném, Attilát. Ez a kedves, művelt ember csábította el Lilla ifjonc szívét, majd szívtelenül otthagyta. Az újépítésű társaslakás és a ***** márkájú autó rízlingelése sok volt Lillának. Attila nem adott haza egy forintot sem, pedig volt/van munkája.
Attila a következő tanévet már a két hölgyemény társaságában kezdte. Heni és Fruzsi csont nélkül összeköltöztek vele (a Nagyerdőn van egy villájuk, de nem gazdagok).mellesleg az a ház olyan mint egy kupi, ott mindenki lakott már egy kevéske ideig.Ennyit Attiláról, aki am nem is olyan fontos, csak sokat van/lesz emlegetve.
Tálaljuk hát Fruzsit, aki többnejűségben él és nem szígyelli bevallása szerint. Első feleségétől két gyermeke van, második feleségétől (Heni) egy leány gyermek. Hobbija a gyermekek gyűjtése mindegy milyen módszerekkel. Lillával nem túl fényes, mondhatni rossz a kapcsolata.
Fru minden létező veszekedésben benne van. Saját feleségét hollóházi porcelánnal is megdobálja, bár ez állítása szerint szeretetből van. Minden egyes nap kint van a rohammentő vacsora idején.
a hölgyemény több férfival is megosztja ágyát és több féfitól van gyermeke. A férfiak is velük laknak. Egyszer ha összeszámolnánk szerintem simán kijönne, hogy a házban 70-80 fő lakik állandóan.
Minden baj forrása Heni. Ő sem szígyell ebben a mocskos életben élni mindennapjait. Róla is csak azt tudom mondani, min Fruról, rengeteg gyerek és férfi. Lilla örök ellensége, Erika megtérítője.
Én egyébként nem is értem, hogy Heni hogy sülyedhetett ide. Mikor megismertem egy rendes erkölcsös lány volt. De az évek megváltoztatták, összeszűrte a levet ezzel a Fruzsival és mindennek vége lett.
Számos embert említhetnék még meg itt, de ezt már csak vázlatosan teszem meg.
Szasza szomszéd: a villában takarít és Rexónával él egy háztartásba.
Roxy szomszéd (Rexóna, Oxána): vagyonos zsidó családban él férjével és egyetlen állatával ami egy horse.
TRoli szomszéd: Kárcsyék kertszomszédja, meleg és mindent tud.
Feca szomszéd: Troli párja.
Pultos Ica: a Gyöngy állandó pultosa.
Mámá: Lilla mamája a Rejál előtt.
Hirtelen ennyi jut eszembe. Csajok ha tudtok még valakit írjátok fel.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.