Fruzsina nagysasszony és Heni nagysasszony döntöttek. Ballagásuk utáni este miután a családdal ünnepeltek estére békekötés céljából áthívják Lillát. Attilával megvitatták és ő is helyesnek látta, hogy fejezzék be az állandó csatározásokat, próbálják nyugalomban befejezni a középiskolát.

Megbeszélték, hogy a nyugodt körülmények megteremtése érdekében, Attila elviszi a gyerekeket otthonról, hogy ne kelljen zavartatniuk magukat az asszonyoknak.

Lillát meglepetten érte az invitáció de elfogadta, hisz neki sem volt kényelmes ez a szörnyű marakodás, és a lelke mélyén azzal is tisztában volt, hogy csak és kizárólag az ő hibája az hogy nem nevelheti a fiát.

Elérkezett a ballagás napja, minden annak rendje-módja szerint telt, mindkét család megtartotta az ilyenkor szokásos vacsorát, és este 9 körül Emull átfuvarozta Lillát a nagyerdői villába. Attila és a gyerekek jóval hamarabb elmentek, Attila sok szerencsét kívánt hitveseinek és búcsúcsókkal köszönt el.

Lilla elé Heni nagysasszony ment ki megfogni a kutyákat, mert nem tudott volna tőlük bemenni. Kissé ridegen fogadta Fruzsina Lillát ezért Heni gyorsan szájba verte, hogy most békülni jött és nem rossz szándékkal, és próbálja elnyomni magában azt a kellemetlen érzést amit a sok évi csatározások hagytak lelkében. Beljebb invitálták, és leültek az ebédlőben ahol már Ami ült, felállt, két puszival üdvözölte a vendéget.

Fruzsina nagysasszony törte meg a csendet:

• Lilla , tudod, hogy miért hívtunk ide és tudod azt is, hogy nem akarunk veszekedni veled, nem szeretnénk, hogy negatív személyiségként maradj meg az emlékezetünkben és ez érvényes fordítva rád is.

• Tudom, hogy mit akartok és én is szeretném tisztázni a dolgokat - válaszolt a nő

Szasza a cseléd jött be lehajtott fejjel megkérdezni, hogy nem -e parancsolnak valamit a nagysasszonyok, Heni utasította, hogy hozzon be teát és négy csészét, a cseléd szófogadóan kihátrált, bár szemében felcsillant valami elvetemült tűz, amit a társaságból senki nem vett észre.

Heni folytatta:

• Lilla, megvitattuk és arra jutottunk, hogy bár az életed kisiklott, de rendes asszony vagy, megengedjük, hogy láthasd a fiadat, a gyámságot mint tudod nem kaphatod meg, de minden héten szívesen látunk az otthonunkban. Egy feltételel: Attila közelébe nem mehetsz, remélem megérted aggodalmainkat.

• Rendben van, ennyit válallok a fiamért- de szemében könny csillant meg, tudvavaló, hogy örökké szeretni fogja Attilát, csak sosem mutatná ki.

Szasza lépett be tálcával a kezében, némán letette és már hátrált is ki mikor Fruzsina szólt utána:

• Szasza, drágám légyszives egy tálba hozzál be töltött káposztát és teríts meg, mi addig felmegyünk egy kicsit.

A cseléd bólintott, motyogott valami „igenis nagysasszony” szerűt és már sietve hátrált is kifele.

• Nah, Lilla - szólalt meg Heni nagysasszony - kövess minket légyszives, bepillantást nyerhetsz a fiad életébe.

Lilla széles mosollyal válaszolt:

• Örömmel.

Ezzel mind a négyen felálltak, és elindultak a lépcsőn felfele, miközben nyugodtan, barátságban lépkedtek fel a 50 fokos csigalépcsőn a második emeletre Ami szólalt meg, arcán széles mosollyal:

• Hát, csajok az a helyzet, én nagyon örülök annak, hogy kibékültetek, tudjátok, hogy én mindhármótokat szeretlek, és így közzétek kerültem, de mosmár minden megoldódott.

Ekkor értek el egy ajtóhoz, Heni nagysasszony nyitotta ki az ajtót, és belépett a szobába. Gyermekszoba volt alig 30 négyzetméter, apró bútorokkal, fiús színekkel, Lilla egy pillanatig csak állt az ajtóban, és egyszer csak térdre borulva zokogásban tör ki. Ahogyan egyetlen gyermeke illatát beszippantotta, ahogy meglátta a kisfiú játékait előtörtek eddig elfojtott érzelmei, amikről talán ő maga sem tudta, hogy léteznek. A három nő egy emberként rogyott térdre és borult a megtört anya vállára és zokogtak vele együtt. Megható pillanat volt ez mindegyikőjük életében. Hosszú-hosszú percekig sírtak így némán, önzetlen szeretetben, bűneiket így nyílvánvalóan megbánva. Nagy nehezen miután mindnyájan megnyugodtak felálltak, és leültek a kisfiú ágyára, Lilla kisírt szemekkel nézett körbe a fia szobájában, belátta hát, hogy olyan körülményeket teremtett neki ez a két asszony amilyet ő sohasem, lelke némiképp megnyugodott. A hosszú csend után Heni szólalt meg elsőként:

• Lilla, szeretnél látni fényképeket Arahasamról?

• Természetesen - mondta elcsukló hangon.

Elővettek hát több fotóalbumot, és lapozgatni kezdték, kommentálák, melyik mikor készült, kisebb sírásokkal megszakítva végig nézegették mindet. Mikor az utolsóval is végeztek, Fruzsina szólt, hogy valószínűleg Szasza már feltálalta a káposztát, elindultak hát lefele, helyet foglaltak a megterített asztalnál, és szedtek a káposztából.

Szasza gonosz mosollyal, és valami tőle idegen tüzes, és talán tébolyodott tekintettel tette le az asztalra a káposztát, szemét fel nem emelve szaladt a konyhába tejfölért, visszatértekor lesütött szemmel lerakta, és úgy tett mintha kimenne, de egy kisebb kacajt hallatva megállt az ajtóban, leskelődött. Heni még utánaszólt kedvesen:

• Köszönjük Szasza.

Mindnyájan szedtek a káposztából, vidám, nyugodt mosollyal az arcukon kezdtek el enni, közben beszélgettek a családról, és ekkor következett be a végzetes pillanat, a négy nő mit sem sejtve ette a töltött káposztát amikor szorítást éreztek a torkukban, egyszerre csörrent mind a négy villa a tányér szélén, egyszerre kapott négy kéz négy torokhoz, egyszerre hangzott el két szó, négy ajakból:

• MIÉRT MOST?

Igen, mind a négyen tudták, hogy ez haláluk pillanata, és azt is tudták, hogy ki tette ezt velük, csak egyet nem értettek, és ez az, hogy miért akkor történik velük amikor éppen megbékélnek, amikor minden tisztázódik?? Talán ez a sors furcsa fintora, a sok éves harcért, azért, hogy hogyan beszéltek

egymással, oly sokszor, ez volt a vezeklés.

Miután utolsó lélegzetükkel kilehelék ezt a két szót, egyszerre csukódott le mindegyikőjük szeme. Erre Szasza felemelte mindeddig lesütött szemét, és tébolyodott tekintetét a négy halott nőre fordította, minden megbánás nélkül hagyta ott őket, gondolatai a vélt vagy valós sérelmei körül forogtak amiket cselédsége alatt szenvedett el, és arra gondolt, jól tette, helyes utat választott, méreg... ízlegette a szót magában, gyors pontos... és így is volt.

A cseléd, kötényét ledobva, mint aki jól végezte dolgát sétált ki a házból, ügyet sem vetve a holdat vonító kutyákra, kinyitotta a kaput, és elvakulva boldogságától nem vette észre a közeledő teherautót ami 90km/h-s sebességel ütötte el. A Isteni igazságszolgáltatás lecsapott, a cseléd vérbe fagyva feküdt az út szélén. A mentőt a kamionsofőr hívta ki.

Mikor Attila a Transporterrel befordult az utcába, a mentőautó villódzó fénye elvakította, de érezte: nagy baj van. Csak Szaszát látta amint letakarják, és rohant be a házba, hogy szóljon a feleségeinek,

de a látvány ami elétárult az ebédlőben leírhatatlan volt: négy test, mozdulatlanul, békés arckifejezéssel. Attila szíve a szó szoros értelmében aznap este megszakadt, mikor meglátta két feleségét élet nélkül, a 21 gyermek jutott eszébe, a szeretet ami abban a házba uralkodott. Rohant a mentőkért, bár tudta lehetetlen bármit tenni. A kapuban Emullba botlott aki a mentő látványától összezavarodva állt a kapuban, Arahasam a Transporterből kiszállva szaladt apja felé kicsiny lelke érzékelte azt hogy óriási baj van. Attila könnyben ázó arccal szorította magához a fiát de nem engedte bemenni. Emullt fogta meg és húzta zokogva maga után, a férfi meglátta a feleségét akit feltétel nélkül szeretett, fájdalmában összeroskadt, a két megtermett férfi egymást támogatta ki az ajtón. Ekkor az udvaron Imi és Timcsó szaladt át, Ami holttestén zokogtak órákig, fájdalmuk megbénította őket.

Másnap miután elszállították a holttesteket, Attilára szörnyű feladatok hárultak, a családtagok felhívása a szörnyű hírrel, a temetés megszervezése, az iskolából való kiíratkoztatása a feleségeinek, mind-mind óriási teherként nehezedtek a vállára ebben az egyébként is szívszorító helyzetbe. De mégis a legfőbb teendője a gyermekek további ellátása volt, voltak ugyan segítői mint Katika, Ákos, Szilvike akik nehéz szívvel tekintettek az árván maradt kis lelkekre, és igyekeztek pótolni azt amit nem lehet: az édesanyjukat. A villában megváltozott az élet, az a kacagást, a családi beszélgetéseket csend váltotta fel, ami mint egy lepel borult a végzetes órában a házra, a gyermekek arcáról eltűnt a mosoly, fájdalmuk szinte érezhető volt, ugyanígy a felnőttek is önmaguk árnyékaként bolyongtak.

Ez a négy nő, ennyi megtört, megszakadt szívű embert hagyott maga után, és 21 gyermeket, megannyi családtagot, szeretőt, férjet, jó emberek voltak, eltekintve az emberi gyarlóságtól, és hibáktól amiket mindenki vét, tettek egy utolsó próbálkozást a békülésre és sikerült, de ezt nem élvezhették ki, talán a mennyországban, talán bizonyos földöntúli létben békésen élnek egymás mellett, és gyilkosuk lelke az örök kárhozatra kerül, míg ők az örökké valóság gondtalanságában és türelmében várják szeretteiket, hogy kövessék őket.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.